Ma van Cicu névnapja. Hát ez az! Ez az Ő napja! Egy nap, amelyen nem kell osztoznia az ikertestvérével - se tortán, se ajándékon, se közös meghívottakon, se közös programon, se semmin! Persze, rendezhető volna két külön szülinap is, de a névnap olyan természetesen kínálja magát. Szinte kiabál a falról a naptár, hogy ünnepeljük őt, csakis őt: Cicut.
Nyílként pattanok ki az ágyból, ahogy felvillanyoz zseniális haditervem. Miszerint Apa lesz a gyerekekkel, amíg el nem kezdődik online munkaideje - úgyse tud mit csinálni addig, csak ücsörög a mankóival, majd ellátja szépen mind a kettőt. Ja nem, hármat, mert Virág hányt egyet reggel, ovi kilőve, sebaj, ma minden klappolni fog. Majd gyorsan rendbe csapom a konyhát, amit tegnap úgy otthagytam, aztán készítek neki valami gyors ünnepi finomságot. Lehetne tortaformában. De nem szereti az édeset... Legyen hát sós quiche, hurrá, ezzel letudom az ebédet is.
Míg pakolom a mosogatógépet, Cicu a lábamhoz dörgölőzik:
- Anyacuk, megnézed, micsinájtam?
- Anyacuk, szelemelsz?
- Anyacuk, én is segítek.
Jaj-jaj, ez így nem lesz jó, lassan minden gyerek a konyhában, semmit nem tudok haladni, ha mindenki rajtam, - most már Apacuk ugráljon nektek!
Cicu bánatos nagy szemét látva leguggolok hozzá:
- Ma van a névnapod. Különleges nap ez. Arról szól, hogy mindenki neked örül. És hogy te is örülj, mit szólsz, ha néztek egy kis Bogyót?
Elhessegetem a gondolatot, hogy Cicunak talán az lenne a legnagyobb ajándék, ha továbbra is tartanám a kezemben vagy nézném, ahogy játszik. Majd ha megtapasztalja, hogy érte van a torta meg érte az ének, na majd akkor elfelejti pillanatnyi bánatát! Lám, hogy örül a Bogyónak is, ez aztán az ünnepnap!
Nézzük a hűtőt. Van itt minden: tej, tojás, sonka, tejszín. Cicu külön-külön mindegyiket szereti, hát biztosan egybedobva is. Snidling - de jó, azt a kertben szokta legelészni! Sajt? Hm, elfogyott. De itt egy kis parmezáncsücsök, kitől is kaptuk?, jó lesz a tetejére. Hohó, leveles tészta! Zseni voltam, hogy megvettem nehéz idők esetére! Mikor is? Még a nyáron? Lássuk a csomagolást, csak egy hónapja járt le - szóval pont jó lesz! Minden adott egy szupergyors quiche-hez.
- Virág, mit szólnál, ha Cicu sós tortáját szám helyett a nevével díszítenénk? - súgom a fülébe a négyévesemnek, aki bólint, és máris izgatottan áll neki a kézműveskedésnek.
A quiche elkészült, a dekoráció elkészült. Elérkezett az idő, hogy felköszöntsük kis ünnepeltünket.
Mindenki az asztalnál. A Boldog szülinapot! dallamára harsogjuk, hogy Boldog névnapó-ót!
Nahát, Cicu elfordul, két kézzel takarja arcát:
- Nem akajoom, NEM AKAROOOM!
Nem úgy van az, ez neked szól, ezt meg kell hallgatni, hisz úgy szeretünk téged.
- Fújd el a gyertyát!
Ez már tetszik neki. Manónak is:
- Én elfújom, én elfújom!
Már késő, meg amúgy is.
- Én is kéjek fújni, én is kéjek! - görbül Manó szája. - Ááááááááááááh! Én akajtam elfújni!
- Ez most Cicu névnapja. Ő fújhatta el a gyertyát. Nehéz ezt elfogadni, igaz?
Manó magába roskadva visszahuppan a helyére. Cicu összeráncolt szemöldökkel nézi az esetet, végül diadalittasan mutat rá:
- Ő nem kap tojtát!
- Ez a te tortád, de mindenki eszik belőle, úgy gondoltuk. Ehetünk belőle?
- A-ahm.
- Nem?!... Szerencséd van, Cicukám, mert készítettem még egy tortát! (A maradékokból.) Egy egészen icike-picikét, ami csakis a tied! Ebből csak te ehetsz.
- Nem abból eszek! A nagyból eszek!
- ...Hát jó, akkor mi osztozunk a kicsin. Így jó?
- Nem. Én nem szejetem tojtát!
- Tudom. Képzeld, ez nem olyan torta! Ez sós torta! Ezt nagyon fogod szeretni. A kedvenceidet tettem bele: tejet, tojást, sonkát.
- Ez SÓ-ÓS? - hökken meg egy pillanatra Cicu.
- Igen.
- Nem kéjek sósat!
Virág nevetgélni kezd:
- Hihi, nem kér sós tortát, behalok! Anya egész délelőtt ezen dolgozott, hihi!
Újra meggyújtom a manófejű gyertyát, és a hüppögő Manó elé tartom:
